"Én olvasok róla, ő pedig meg is csinálja..."

A fenti mondattal egy nagyon kedves barátnő kommentálta a hírt, mely szerint a húga, szombat délután, mit ad isten, lovasíjász edzésre megy. 

Igen. Vagyunk ezzel így egy páran. Hogy inkább, először csak olvasunk csak róla. 

Mert szeretünk, szeretnénk, követünk, gyakorolnánk jónéhány dolgot. 

Mert például tudjuk, hogy a rendszeres testmogzás elengedhetetlen, vagy mert tökéletesen egyetértünk azzal, hogy a világot jobbá tudnánk tenni, ha időnként a szabadidőnknben önkénteskednénk, mert minden tavasszal és ősszel végigolvassuk lopva a női magazinok által ajánlott összes tisztítókúra receptjét (aztán megesszük az aznap esti sonkás szendvicsünket). Mert megfogadtuk már ezerszer, hogyha valami nem tetszik, azt azonnal meg fogjuk mondani. És azt is tudjuk, hogy időnként újra kell telepíteni a számítógépet, hogy ne menjen tönkre a lehető legrosszabb időben. 

És tinédzser korunk óta vágyunk rá, hogy egyszer elmenjünk siklóernyőzni (szörfözni, tangózni, megmászni a Mont Blanc-t, a lista tetszés szerint bővíthető)

És mindez. Mégis. Elmélet vagy álmodozás szintjén marad (tegyük hozzá: az álmodozás még egy jobb stádium, mert azzal fokozatosan, lassacskán, apró szemcsék formájában, gyűjti az erőt a lélek). 

Aztán jön valaki, aki nem gondolkodik, nem olvas utána, nem fogadkozik, nem mérlegel, 

hanem egyszerűen fogja magát, és megcsinálja. 

Akkor, amikor eszébe jut. 

Dühből, vágyból, bátorságból, lendületből. mindegy. De megcsinálja. 

Megy az álmai után. Vagy éppen mer letérni az útról. 

Persze, mindig van könnyebb út. Nem kockáztatni. Aztán egy idő után már nem is álmodozni. Önmagunknak sem ígérgetni. 

Neked mi segít, hogy legyőzd a félelmeidet?