Erre is jó az önismeret

Az történt, hogy beszóltam. Kb. egy hete. Van ilyen, de valahogy most ez jó tanulóterep nekem. Azért is írom le.

Szóval, feszült voltam, a munkámban volt egy pár, akkor megoldhatatlannak látszó dolog, ez feszített. Akkor is, amikor ebédelni mentünk, páran. Akarva – akaratlanul, érezvén egy biztonságos, baráti közeget magam körül, elkezdtem ventillálni, közben kicsit haragudtam a többiekre, mert abban a pillanatban igazságtalannak tűnt, hogy nekem küzdeni kell ezekkel a gondokkal, mások meg nyugodtan ebédelnek. Nagyon jól vissza lehet így menni gyerekbe, észre se veszi az ember, csak ha utána gondolkodik. Na, ekkor, ebben az állapotomban történt, egy jó barátom felé, hogy kiszaladt egy mondat, aminek ott, akkor, úgy nem volt helye.  

Aztán később megbeszéltük ezt. Nem is ez, hanem itt az az érdekes, hogy hogyan, miért történt ez a beszólás. Adott volt egy belső feszültség és egy baráti, támogató, megértő közeg. Bennem pedig beindult egy eddig nem ismert automatizmus – egy önismereti vakfolt, azt hiszem. Ami magával ragadott és hülye helyzetbe hozott. Mit kezdek a feszültségemmel egy ilyen helyzetben? Hoztam egy olyan megoldást, amit valaki, valamikor megtanított nekem vagy én találtam ki magamnak az ilyen helyzetekre, azonban úgy tűnik, hogy a mostani életszakaszomra ez már nem érvényes. Ráadásul eddig nem is figyeltem soha oda erre, nem is láttam. Huhh, most ettől egy kicsit így is megborzongtam, amikor írok róla.

Amikor a barátommal, aki felé a beszólás történt, beszélgettünk erről. Megkérdezte, hogy Pisti, hogy vagy te az ilyen helyzetekkel? Ha a közel érzett embereket vesszük, akkor hogy működsz? Minél közelebb van hozzád valaki, annál jobban vigyázol rá vagy pedig abból indulsz ki, hogy ő az, aki terhelhető, minél közelebb van, annál jobban?  Azóta is nagyon sokat gondolkodok ezen. Hogy én ezzel hogy vagyok és miért? És hogy szeretném, milyen legyen.

Hát erre is jó az önismeret, illetve erre jó az önismeret.