Néha van olyan korszakom, hogy elkezdem firtatni az emberi jókívánságok valódi üzenetét. Azokét, amelyeket nap mint nap gépiesen elmondunk egymásnak. Jó munkát, minden jót, kellemes napot, és hasonló szófordulatok jöttek már ebben a sorban.
A kedvencem a "Kitartás!" Amikor nehéz helyzetben vagyunk, mi mást is kívánhatna nekünk szívből egy jóbarát? Mint hogy sikeresen tudjuk megkeményíteni magunkat, álljuk a sarat, tartsuk magunkat, addig, amíg csak kell.
Ezt nagyon sokáig át is tudtam élni. Aztán egyszer találkoztam mindennek a másik oldalával, a sebezhetőséggel. Hogy mi van, ha egy nehéz helyzetben nem egyre keményebbé válok belül, hanem megengedem magamnak a sérülékenységet, törékenységet, azt, hogy valami fájhat. Hogy az, ami legbelül van, olyan, mint egy leheletfinom kristálypohár...
Amikor persze jött a kérdés, lehetek-e úgy is elég jó, ha sérülékeny vagyok. Mit kezdjek azzal, ha valaki erre rálát...
Azoknak, akik az önismereti munka megkezdése előtt ilyesmiken gondolkodtok, üzenem, hogy ez teljesen helyénvaló. Valamint hogy hallgassátok meg Brené Brownt:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése